Rólunk

A turisztikai attrakciófejlesztés nem az egyéni kreativitás kibontakoztatása, hanem üzlet.

Az InnoTime Hungary Kft-t 2018 márciusában alapítottuk, az elmúlt évtizedekben felhalmozott tapasztalatot és innovációs készséget hasznosítva. Jelenleg partner cégeinkkkel közösen folyik a kreatív tervezés, valamint a megvalósítás is, így tudjuk biztosítani a legmagasabb szintű szolgáltatásokat az általunk vállalt feladatok megoldásában.

A cég lelke: Kedves Csaba

A cég tulajdonosának és ügyvezetőjének, Kedves Csabának két évtizedes gyakorlata van a fejlesztési programok területén, részt vett számos projekt kreatív tervezésében, majd a megvalósításban és a működtetésben. Részt vett az INTERREG programból megvalósuló tokaji turisztikai információs központ szakmai tervezésében és a projekt menedzselésében, az ugyancsak Tokajban megvalósult Patkóbánya fesztiválkatlan koncepcionális tervezésében, a tokaji kistérség integrált fejlesztési programjainak kidolgozásában. Széles tapasztalatokkal bír a települési és térségi fejlesztéspolitika területén.

A nevéhez kapcsolódik a tokaji kistérségi járóbeteg szakellátó egymilliárdos zöldmezős beruházása.  Beindító szállodavezetője volt a tokaji Hotel Kelepnek, az elmúlt években pedig Miskolc Megyei Jogú Város integrált területi programjai tervezésében vett részt, ezt követően a város  a turisztikai projektjei előkészítésében és menedzsmentjében tevékenykedett.

Az átfogó fejlesztéspolitikai, kreatív tervezési tapasztalatok birtokában érdeklődésének fókuszában az újszerű kulturális tematikájú interpretációs eszközök, illetve a jövő IT megoldásainak gyakorlati hasznosítása áll. Az innovatív megoldások mellett az érdeklődésének hangsúlyos fókusza a turisztikai minőségmenedzsment, amely komplex megoldásokat kínál a turisztikai attrakcióknak, vállalkozásoknak: a helyzetfeltárást és helyzetelemzést minden esetben pragmatikus cselekvési terv teszi teljessé megoldást kínálva a piaci versenyhelyzet és a munkaerőhiány által meghatározott kihívásokra.

A csapat

Az InnoTime Hungary több mint cég,  sokkal inkább egy turisztikai és fejlesztési szakemberekből álló baráti társaság, amelynek célja a a SMART és egyéb innovatív eszközökre építő projektek megvalósítása a turisztikai marketingmunkában és termékfejlesztésben.

Célunk:  olyan turisztikai szolgáltatáscsomagok és marketingeszközök kidolgozása, amelyek túlmutatnak a közelmúlt és napjaink gyakorlatán

  •  ezért naprakészen figyeljük a legújabb nemzetközi trendeket, a legújabb technológiai fejlesztéseket
  • és ami a legfontosabb: a hazai lehetőségeket figyelembe véve tudunk egyedi eszközöket kínálni mind az egyes turisztikai szolgáltatóknak, mind a szolgáltatói közösségeknek és az egyes attrakcióknak, amihez az egyes turisztikai térségek integrált termékfejlesztését és marketingjét is megteremtjük

 

Munkatársaink

Molnár Anett

pénzügyi projektmenedzser

Szeifert Gergő

turisztikai projektmenedzser, rendezvényszervező

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk

Bezárás