fbpx

Mit nyújtunk?

(Minden) desztinációban otthon

Központban a fenntarthatóság

A kihívások hasonlóak, de minden turisztikai desztináció más, s akkor tud versenyképes lenni, ha az egyediségeket hangsúlyozni is tudja, vonzóvá, vonzóbbá tudja tenni, mint más desztinációk. Cégünk munkatársai két évtizedes gyakorlati tapasztalattal segítik a turisztikai térségeket és attrakciókat ezeknek az egyediségeknek a beazonosításában, bemutatásában, vonzóvá tételében, nemzetközi jó gyakorlatokat átültetve és olyan élménycsomagokat állítva össze, amely vonzóvá teszi az adott térséget akár a hazai, akár a külföldi vendégek számára. 

Munkatársaink nem az íróasztal mellől álmodják meg a fejlesztéseket – minden projektünket komoly primer kutatások, piackutatás és sok-sok helyszíni egyeztetés és terepbejárás előzi meg, hogy az adott térség számára legjobb megoldásokat kínáljuk. 

Cégünk fejlesztési alapelveinek központjában a pénzügyi, társadalmi és környezeti fenntarthatóság szerepel, éppen ezért minden fejlesztésünk esetében valós számokon alapuló üzleti tervet készítünk és a használt eszközrendszer meghatározásában kiemelt helyen szerepeltetjük az energiatakarékos, környezetbarát megoldásokat. 

A Green Destinations magyarországi képviselőiként projektjeink tervezésekor minden nemzetközi fenntarthatósági szempontot szem előtt tartunk.

Amit nyújtunk

Piackutatások

Cégünk primer kutatásokkal, valamint trendfigyeléssel segíti a partnereit a megfelelő szakmai döntések meghozatalában. Arra specializálódtunk, hogy partnereink számára minden, a szakmai döntésekhez szükséges információkat biztosítsuk primer kutatásokra építve, amelyeket több mint két évtizedes, első kézből szerzett tapasztalattal támasztunk alá.

Stratégiai tervezés, stratégiák készítése

A desztinációknak, látnivalóknak, utazásszervezőknek és szálláshelyeknek tudniuk kell, hogy merre tartanak és hogyan juthatnak el oda. Bármit is kell megterveznie, legyen szó akár egy városról, vidéki desztinációról vagy attrakcióról, partnereink bevonásával, a legtöbb primer információra építve állítjuk össze turizmusfejlesztési, térségfejlesztési, desztinációfejlesztési vagy fenntarthatósági stratégiájukat. 

Kulturális turisztikai programok fejlesztése

Koncepció,  megvalósíthatósági tanulmány, teljes pályázati anyag összeállítása

Attrakciófejlesztés a koncepciótól a működtetésig

Koncepcióalkotás, projektfejlesztés, részvétel a megvalósításban, látogatómenedzsment és értékesítési program kidolgozása

Turisztikai marketingkampányok és folyamatos marketingtevékenység ellátása

Múzeumi és ajándékboltok termékkínálatának tervezése és legyártása

Egyedi marketingkampányok folytatása

Honlapok, mobil applikációk tervezése és fejlesztése

Turisztikai IT megoldások, turisztikai kártyák

Olyan integrált informatikai rendszerek tervezése és megvalósítása, melyek sok szolgáltatást fűznek fel egyetlen rendszerré
Ahol a felhasználó kedvezményeket kap, vagy ingyen jut szolgáltatásokhoz
A kártya kibocsátó széles körben, testreszabott üzeneteket tud közvetíteni a kártyahasználóknak

Turisztikai minőségbiztosítási rendszerek, auditok

Az egyedi szolgáltatói kínálattól a desztinációs szintű kínálat vizsgálatáig – egy panzió kínálatától egy teljes desztinációs elemzésig
 
Helyzetfeltárás és helyzetértékelés, ha őszintén szeretné megismerni a piaci pozicióját (statisztikai adatgyűjtés, piaci jelenlét vizsgálata, fogyasztói interakciók jellemzése, próbavásárlások komplex eszközrendszerére alapozva)
Intézkedési terv készítése: szervezeti, infrastrukturális, humánerőforrás fejlesztési és marketingkommunikációs ajánlások megfogalmazása

Turisztikai termékfejlesztés

Sok-sok látnivaló van a településen, a vendégek mégis arra panaszkodnak, hogy nem tudnak mit csinálni? Kevés a vendégéjszaka és alacsony az átlagos tartózkodási idő? Mi segítünk megtalálni a megoldást a problémákra!

Szemléletformálás, tréningek, webináriumok

Cégünk vezetői egyetemi oktatóként is tapasztalatot szerzett szakemberek, akik örömmel osztják meg szaktudásokat másokkal. Tréningjeinken, workshopjainkon, webináriumainkon igyekszünk minden esetben a legújabb trendekre építő újdonságokat bemutatni, rávilágítva azoknak a problémáknak a megoldási javaslataira, amelyek az adott desztináció továbblépését gátolnák. 

Helyi termék stratégia, helyi termék programok

Cégünk munkatársai az elmúlt évek során több helyi termék stratégia kidolgozásában, illetve helyi termék program megvalósításában részt vett. Irányítója a Novohrad-Nógrád Geopark GEOfood helyi termék programjának is, illetve kutatásaival segíti az UNESCO IGCP726 projektjét is. 

Jó gyakorlatok desztinációra szabása

Bevált turizmus menedzsment gyakorlatok, desztinációra szabva

Általunk kidolgozott, már jó gyakorlattá vált programokkal segítjük a hozzánk forduló desztinációkat. Nincs két ugyanolyan eset, a jó gyakorlatok keretrendszerét minden esetben desztinációra szabva ültetjük át. 

Ez azt jelenti, hogy elsőként felmérjük a desztinációt, és csak utána dolgozzuk ki, – az érintett felek bevonásával –  hogyan lehet átültetni a jó gyakorlatot. Ez által nincsenek CTRL+C – CTRL+V megoldások!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

Bezárás