fbpx

Innotime előadás a GEOfood program védjegyátadóján

Innotime előadás a GEOfood program védjegyátadóján

2022-04-01 Hírek 0
Nagy Júlia

Cégünk számára kiemelten fontos kutatási terület a helyi termékek és a turizmus kapcsolatainak kutatása és ehhez kapcsolódó pilot projektek elindítása, ezért is veszünk részt az UNESCO által támogatott IGCP 726 számú kutatási programban. Erről és a GEOfood védjegy hasznáról tartott előadást a GEOfood védjegyátadó ünnepségen Nagy Júlia, cégünk ügyvezetője.

A GEOfood védjegyhasználatról szóló okleveleket a rendezvényen a Novohrad-Nógrád Geopark geológusa, Prakfalvi Péter, valamint Nógrád Megye Önkormányzatának jegyzője, Bagó József adta át.

A köszöntőben Bagó József kiemelte, hogy legfontosabb cél az együttműködés, és a további közös munka folytatása a geopark, a megyei önkormányzat és a helyi vállalkozók között a helyi gazdaság megerősítése érdekében, amelynek segítésében részt vesz az Innotime Hungary Kft is. Az önkormányzat továbbra is nagy figyelmet fordít a megyében tevékenykedő őstermelők és helyi vállalkozások által előállított termékek népszerűsítésére és arra, hogy a helyi termékek minél szélesebb köre kerülhessen be a turisztikai kínálatba is.

Nagy Júlia, az InnoTime Hungary Kft ügyvezetője és a GEOfood védjegy önkéntes koordinátora a GEOfood védjegy céljairól szólva kiemelte: a GEOfood olyan fenntartható helyi élelmiszerek védjegye, amelyek egyedülálló geológiai területről származnak. A GEOfood azonban nem csupán egy márka, hanem egy filozófia, amellyel azt szeretnék elérni az UNESCO Globális Geoparkok, hogy közelebb hozzák a fogyasztót azokhoz, akik élelmiszereiket előállítják, mindezt a helyi közösségek megerősítésével a fenntartható fejlődés jegyében. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat azoknak a kapcsolódási pontoknak a megtalálása, ahol a termelők és fogyasztók egymásra találnak, és ahol a gazdasági és társadalmi fenntarthatóság szempontjai találkoznak. A Magma Geopark által elindított GEOfood program célja, hogy a védjegy 2023 végéig az UNESCO globális geoparkjainak legalább 30%-ában, 2025-ig pedig a világ többi részén a geoparkok minimum 10%-ában bevezetésre kerüljön.

AZ IGCP 726 számú projektről szólva elmondta:

Ebben a projektben, amely 2021-ben elnyerte az IGCP Tanácsának „Különdíját”, 45 kutató vesz részt különböző egyetemekről, geoparkokból és a geoparkokat segítő kutatócsoportokból. Jelenleg a világ 33 országából, 26 geoparki területre fókuszálva. A projekt a GEOfood tudományos megközelítését javasolja, a geoörökség, a geodiverzitás, a kultúra, az ökoszisztéma-szolgáltatások, az élelmiszertermelés és a fenntartható helyi fejlődés kapcsolatából kiindulva. A kutatások alapján a projekt módszertani megoldásokat dolgoz ki a GEOfood projketek sikerének értékeléséhez, megvalósításához és eredményeihez. Eljárásokat, irányelveket hoz létre a koncepció megvalósításához a világ legalább 26 területén, és támogassa a közösségek szerepvállalását azokon a területeken is, amelyek nem minősülnek geoparknak. A projekt a helyi kutatásokat nem finanszírozza, de teret enged nemzetközi bemutatkozásokra és a jó gyakorlatok bemutatására. Magyarországon a projektben az Innotime Hungary Kft vesz részt a cég CSR tevékenységének a keretében. A cég 2021-ben 1000 fős országos online felmérést készített a helyi termékek fogyasztásával kapcsolatosan, illetve több kisebb kutatást végzett a geoparkban működő helyi termelők, valamint éttermek lehetőségeiről. 2022-ben további kutatásokra kerül sor, illetve olyan pilot programok kidolgozására, amelynek a célja a rövid beszállítói láncok biztosítása az éttermekbe.

Az önkormányzat szakmai referense, Murányi Bálint, a Vedd a nógrádit! programot mutatta be, amely lehetőséget teremt a nógrádi termelőknek és a fogyasztóknak egymás megismerésére. Eddig 80 termelő szolgáltatásaiból lehet válogatni a www.veddanogradit.hu honlapon és a további fejlődés céljából egy webshop elindításán dolgoznak, miközben Facebook oldalukon folyamatos tájékoztatást nyújtanak a megyében megszervezett termelői napokról és egyéb helyi termék rendezvényekről, a termelőknek pedig a helyi médiában is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak.

A védjegyet a tavalyi évben 2 nógrádi étterem érdemelte ki, ami azért is jelentős, mert a világon összesen 24 GEOfood étterem található. Ezek közül egyik a Castellum Hotel Mikszáth Étterme, amelynek a séfje, Oláh Zoltán kiemelte: az éttermükben az összes alapanyag Magyarországról származik, ezen belül az alapanyagok 70%-a térségből. A hotelben nemcsak a reggeliztetéshez kínálják a helyi alapanyagokat, de még arra is odafigyelnek, hogy a szobák minibárjaiba is helyi termékek kerülhessenek, s folyamatosan keresi a partnerséget a térség magas minőségű helyi termékeket előállító termelőivel.

A 2021-ben védjegyet szerzett Mátraverebély-Szentkúton található Szent Jakab étterem és a hollókői Castellum Hotel Mikszáth étterme után a 2021. évi első elbírálási körben most hárman vehették át a GEOfood elismerést:

Viktorné Benedek Boglárka őstermelőként házi készítésű lekvárokat készít Szandaváralján. Az Országos Kéktúra útvonala pontosan a háza kapuja előtt megy el, ahol rengeteg turistával találkoznak egész évben. Innen jött az ötlet, hogy szélesebb körben is érdemes lenne kiterjeszteni a lekvárkészítés tevékenységét.  A gyümölcsöket a kertben és domboldalban található gyümölcsfákról szerzi be, és többek között szilva, meggy és fahéjjal fűszerezett birsalmalekvárt készít a hozzávalókból. Tavaly kezdte meg szélesebb körben termékei bemutatását. Barátai biztatták, hogy merjen nagyot álmodni, a GEOfood védjegy megszerzése pedig bizonyára segít a tevékenysége népszerűsítésében.

Nagy Mihály Gyógynövény Kft.képviseletében Nagy Balázs vehette át a díjat. A háromgenerációs családi vállalkozás 1974 óta foglalkozik gyógynövények termesztésével, feldolgozásával és értékesítésével. Az üzem Cserhátsurányban található, ahol 3000 négyzetméteres raktárban tárolják a begyűjtött gyógyhatású növényeket. Az alapanyagok 70%-át vadon termő gyógynövényekből, a többit pedig friss állapotban lévő felvásárlásokból szerzik be. Termékskálájukon körülbelül 50-60 féle növény található meg. 2000-től Bio minősítéssel forgalmazzák termékeiket.

A mezzz.hu – egyenesen a kaptárból szintén egy családi vállalkozás, amely több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a méhészkedés területén. Fő profilja a természetes alapanyagokból készült minőségi termékek készítése, mint például gyógyhatású méhészeti termékek, mézes különlegességek és mézes natúrkozmetikai termékek előállítása. Közel 100-150 méhcsaláddal dolgozik a vállalat, melynek székhelye Márkházán található. Célja a méz természetességének és tisztaságának átadása az egyedileg készített termékeiken keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk

Bezárás