Miért mi?

Szenvedélyünk a turizmus!

Cégünk munkatársai olyan turisztikai szakemberek, akik hisznek abban, hogy a turizmust csak komplex eszközökkel lehet fejleszteni, amelynek egyszerre kell tudnia szolgálni a gazdasági-társadalmi-környezeti fenntarthatóságot és a desztinációba érkező vendégek élményszerzését, kényelmét, pihenését. Éppen ezért olyan projekteken dolgoztunk, amelyek ennek a komplexitásnak minden aspektusát lefedik, a kutatástól a stratégiai tervezésen, a termékfejlesztésen és a képzésen át a marketingig, mérésig, monitorozásig és nyomon követésig.

A turizmus, a desztinációk, a turisztikai szolgáltatások az emberekről és az embereknek szólnak, mi magunk is ezt az emberközpontúságot képviseljük. Hosszútávú kapcsolatokat építettünk ki számos magyarországi desztinációval, településsel és attrakcióval, s valljon, hogy nekünk nem ügyfeleink, hanem partnereink vannak, akikkel közösen dolgozunk azért, hogy minél több versenyképes térség várja Magyarországon a vendégeket. 

Szenvedélyesen rajongunk a turizmusért és hiszünk annak előnyeiben, hiszen meggyőződésünk, hogy a turizmus egyszerre tud segíteni a helyi közösség megerősítésében, a lokális gazdaság fejlesztésében és a természeti és örökség értékek továbbadásában is a következő generációk számára. Éppen ezért fejlesztéseink ember- és természetközpontúak egyszerre, s azon dolgozunk, hogy gyakorlatias, megvalósítható és változást hozó megoldásokat kínáljunk – éppen ezért mi nem az íróasztal mellett tervezünk, minden munkánkat helyszíni kutatások és bejárások előzik meg.

Tamási, Parkerdei kilátó Julival

Központban a fenntarthatóság

Munkánk miatt sokszor utazunk, azonban lehetőségeinkhez mérten mi magunk is igyekszünk a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyni magunk mögött:

  • Autóflottánk alacsony károsanyag kibocsátású, nagyrészt zöld rendszámos autókból áll. 
  • Cégünk székhelye egy fantasztikus erdei falu, Bükkszék, a helyek ölelésében. Az irodánk az otthonunk, home office-ból dolgozik minden munkatársunk, hogy nap mint nap csökkentsük ezáltal is a károsanyag kibocsátást. Amikor utaznunk kell, olyankor igyekszünk a lehető legkevesebb autóval közlekedni és tömegközlekedni. 
  • Törekszünk arra, hogy minél kevesebb legyen a papír-felhasználásunk, illetve az online kommunikáció során is figyelünk az energiatakarékosságra.
  • Marketing projektjeink során előnyben részesítjük a környezetbarát megoldásokat, illetve igyekszünk helyi kézműves termelők termékeire építeni a marketingkommunikációs eszközöket.
Munka közben